Pleasantville

Ez a film egy rendkívül érdekes ötlet 1998-ból. Mint eddigi bejegyzéseimnek, ennek a filmnek a főszereplője is Tobey Maguire. A történet a kilencvenes években kezdődik. David (Tobey Maguire) egy magának való, nem túl talpraesett középiskolás srác, míg testvére, Jennifer (Reese Witherspoon) pontosan az ellentéte: csak a megjelenése, a jó hírneve és a pasik számítanak neki. David a televízió világába zárkózva tölti mindennapjait, kedvence egy az ötvenes években készült Pleasantville című sorozat. Minden epizódról mindent tud, és meg szeretné nézni a maratoni adást, hogy megnyerjen egy 1000 dolláros vetélkedőt. Igen ám, de testvére éppen randit szervezett, és barátjával a koncertet szeretnék nézni. Tökéletesen megcsinált testvéri veszekedést láthatunk (a fenti tévé nem jó, mert kisebb fakóbb stb., nekem ez kell), aminek a végén eltörik a távirányító, és a készülék a nélkül nem kapcsolható be. Ekkor megjelenik hívatlanul egy furcsa TV szerelő, aki kikérdezi Davidet a sorozatról, majd amikor látja, hogy mindent tud, egy furcsa távirányítót ad neki, „amellyel része lehet a műsornak”. Nem sokkal később a vita folytatódik, az ikrek hamarosan a Pleasantville adásában találják magukat, mint Bud és Mary Sue. A szerepcseréről láthatóan a műsor többi tagja nem vesz tudomást, a TV szerelőt pedig sikerül megsérteni (akivel most már a TV-n keresztül kommunikálnak), így elmegy, és nem juthatnak vissza.

Reese Witherspoon és Tobey Maguire, itt már mint Mary Sue és Bud

A film különleges értéket mégsem ez adja, mert az alapötletet már sok formában felhasználták. A Pleasantville ugyanis egy fekete-fehér TV sorozat, és amikor a szereplők bekerülnek, a film fekete-fehérben folytatódik tovább. Gyorsan rájönnek, hogy Pleasantville, a látszólag tökéletes hely mennyire unalmas: a könyvek lapjai üresek, a főutca magába tér vissza, a kosárcsapat tagjai nem tudnak elrontani egy dobást, és a tűzoltók macskákat mentenek, mert tüzet sem lehet gyújtani.

A macskát mentő tűzoltók

Pleasantville-ben annyira sok finomsággal kell jóllakniuk, hogy Jennifer bele is betegszik

Ebbe a zárt világba érkeznek meg a főhősök. El is kezdik nyomban átalakítani, és itt indul az igazi cselekmény. A fejlődő voltából adódóan ez a film nem élvezhető jelenetenként, mint egy vígjáték, csak akkor fogjuk értékelni, ha végignézzük elejétől a végéig. Műfaji besorolása is elég nehéz, ötvözi a dráma és a vígjáték elemeit. Jennifer egyből kibontakoztatja a szerelem és a szex intézményét, míg David felborítja a helyi étterem rendjét azzal, hogy elkésik, és Bill (Jeff Daniels) nem képes felborítani ezért a munka sorrendjét. A helyi világrend felborításával és kiforgatásával elkezdik meghonosítani a „normális” életet, amit az jelez, hogy lépten-nyomon egyes emberek és tárgyak színessé válnak. Eddig ismeretlen fogalmak jelennek meg, pl. amikor David elmesél egy történetet, az olvasható lesz a könyvben is. Az emberek könyvtárba járnak, festenek, csókolóznak, tűz üt ki, megjelenik az eső és a villámlás az addigi állandó szép idő helyett.

Kiszínesedett lányok, akik éppen kikölcsönöztek egy nagy adag könyvet

Tulajdonképpen, ahogyan elkezdik feltölteni érzelmekkel a világot, az folyamatosan kiszínesedik, és elkezdenek megjelenni olyan események és érzelmek is, amitől az élet nem habos torta. Egyszer pl. komoly lázadások törnek ki, amikor Bill fest az üzlet ablakára egy meztelen nőt, aki nagyon hasonlít Sue-ék anyukájára, Betty Parkerre (Joan Allen).

Ezeket az eseményeket rossz szemmel figyeli a városnak egy konzervatív vezető rétege, a klasszikus férfitársaság. Ők azok, akik a régi világrend fenntartását helyezik előtérbe. Ezért gyűlést hívnak össze, és elfogadnak egy sor olyan szabályt, ami megtiltja a könyvtárba járást, a színes festékek használatát, a zenehallgatást, stb. David lázadást szít, és Billel egy éjszaka alatt hatalmas graffitit készítenek a rendőrség falára. A szürke tömeg felháborodik, őket bezárják, és megtartják a város első bírósági tárgyalását. A tárgyalás végére mindenki kiszínesedik, és amikor sikerül érzelmet kicsikarni a polgármesterből, és színessé válik, ő fejvesztve menekül. Pleasantville régi világrendje megdől, a világ teljesen kiszínesedik, megnyílnak a határok a nagyvilágba.

David, miután befejezte „küldetését”, haza szeretne menni. Testvére nem tart vele, mert leélte lázadó időszakát, és felvételt nyert főiskolára. Amikor David hazaér, anyukája sír, mert nagyon rosszul jöttek össze neki a dolgok, de ő megnyugtatja, hogy az élet nem lehet tökéletes. David pedig kikapcsolja a TV-t, és nem nézi többet a műsort.

A film közben többször visszatér a TV szerelő a képernyőre, és követeli Davidtől, hogy fejezze be, amit csinál, mert felborítja a műsort, de ő nem hajlandó visszatérni. A végén a szerelő mégis harag nélkül távozik.

Ez a film a jellemfejlődést egy teljesen egyedi és szokatlan módon mutatja be, és érdekes látványt is nyújt a színek használata. Az egyik első olyan film volt, melyet teljesen színesben vettek fel, majd digitálisan beszkennelték, és utólag szín- és kontrasztbeállításokkal kialakították a képi világot.

A film zenéje is gyönyörű, és a szinkront is jól eltalálták. Aki szereti a kicsit elvont, mégis reális és elgondolkodtató filmeket, az kellemes két órát tölthet el vele.